A Lávalányos Tallow Balm és a Bőröm, Ami Mindent Utált
Telefonon gépelök, egy sör után, a TV megy a háttérben valami reality műsor. Tegnap este jött meg a csomag, és most, vasárnap este, miközben a radiátor kopog, rávettem magam, hogy kipróbáljam. A bőröm télen, hát. Katasztrófa. Olyan, mintha valaki finom csiszolópapírral dörzsölné az arcom, és a kezeim repedeznek, mint a talaj a nagy szárazságban. Próbáltam mindent. Azokat a drága arckrémeket a dm-ben, amik úgy szagolnak, mint egy kémiai üzem. Azt a hialuronsavas szert, amitől úgy éreztem magam, mint egy frissen locsolt csiga. Semmi. Aztán belebotlottam egy Etsy-beállításba valami marhazsírkrémről. Marhazsír. Az arcomra. Hát, gondoltam, miért ne. A legrosszabb esetben kimosom. Ez a Whipped Tallow Balm - Lavender volt. Na és.
Az első százötven szóban, mert olvastam, hogy ezt kérik: ez egy tallow balm, marhazsírból, franciaországban készül, és lávávalányos. Azt írták, olyan, mint a bőrünk saját zsírja, ezért szívja magába. Nekem erre volt szükségem. Valami olyanra, ami tényleg beszivárog, nem csak egy ragacsos réteget hagy a felszínen. A bőrtípusom? Száraz, érzékeny, és mindenre úgy reagál, mintha személyes sértés lenne. A hideg szél? Sértés. A központi fűtés? Sértés. A víz keményítése? Óriási sértés.
Hogyan Került Marhazsír Az Arcomra
Szóval a történet az, hogy a kezeimmel kezdődött. Olyanok voltak, mint a krokodilbőr. A térdemmel meg ne is kezdjük. Próbáltam vazelint, kókuszolajat, egy csomó nehéz testápolót. Egyik sem ment igazán bele, csak egy zsíros filmet hagyott, ami mindent összeragasztott – a billentyűzetet, az ajtókilincset, mindent. Aztán láttam ezt a tallow for dry skin dolgot. Gondolkodás nélkül kattintottam. Főleg a lávávalány miatt, mert az alvásom is katasztrófa. Amikor megérkezett a kis üvegeske, először csak bámultam. Kinézett, mint valami házi készítésű méz. Kinyitottam. Nem olyan szaga van, mint amit vártam. Nem az a mű lávávalány, ami a tusfürdőkből ömlik. Inkább olyan, mintha valódi, szárított lávávalányt tennél az orrod elé, egy kis füves, földes valamivel. Nyugtató? Igen. Furcsa? Egy kicsit. De nem rossz. Csak... más.
Felvettem egy keveset az ujjammal. Hűvös volt. Aztán, ahogy dörzsöltem a kezeim között, mintha elolvadt volna, és szinte azonnal eltűnt a bőröm felszínéről. Itt jött a "oké, várjunk csak" pillanat. Nem volt zsíros. Egyáltalán. Csak puha. Olyan puha, amilyen rég nem volt. Úgy értem, azonnal. Egy próbát megért, gondoltam, és mentem is az arcomhoz.
Mi Történt Pár Hét Alatt
A rutin: este, mosás után, még nedves bőrre. Csak egy picike, mint egy borsónyi. Felmelegítem a tenyeremben, és óvatosan rákenem. Az első éjszaka után reggel nem éreztem nagy különbséget. De aztán. Kb. egy hét múlva észrevettem, hogy reggelente az arcom nem húzódik, amikor mosakodom. Az a borzasztó, feszülő érzés, mintha a bőröd két centivel kisebb lenne, mint a koponyád – az elmúlt. A kezeimen a repedések kezdtek összezáródni. A térdem... hát, nem mondom, hogy babasegg, de már nem használhatom köszörűnek.
Itt jön az igazi baba. A tallow balm for sensitive skin tényleg működik, mert nem irritál. Semmi csípés, semmi viszketés. Mintha a bőröm végre azt mondaná: "Ó, kösz, ezt kerestem." A lávávalány illat pedig valami különlegeset csinál az esti rutinnal. Nem az a tipikus "most aromaterápiázok" érzés. Inkább csak... jelzi az agyamnak, hogy na, most le kell feküdni. Kinyitom az üveget, megszaglászom egyet, és valahogy mélyebbre lélegzek. Lehet, hogy placebo. De hát, aki aludt jól, az tudja.
Ami pedig a natural moisturizer for dry skin keresést illeti: igen. A probléma a sok hidratálóval az, hogy vízbázisúak, és csak a felszínt nedvesítik. Ez a cucc, a zsír, olyan, mintha pótolná azt, ami a hidegtől meg a fűtéstől elveszett. Nem hozzáad, hanem pótol. Érted? Ez a nagy különbség. Olyan, mint amikor kiürült az autód olajtartálya, és te betöltöd – nem csak locsolsz rá valamit a motorháztetőre.
Megvenném-e Újra? Hát...
Igen. Már majdnem a vége az üvegnek. Tegnap este néztem, hogy mennyi maradt, és már görgettem is az Etsy-t, hogy keressem meg újra a boltot. A nevét nem írom le, mert nem akarok reklámozni, de ha rákeresel a best tallow for eczema-ra, vagy csak a whipped tallow balm-ra, szerintem megtalálod. Egy francia kisvárosban csinálják. A csomagolás semmi extra, egy egyszerű üveg, de pont ez tetszik benne. Nincs hozzá marketing bullshit, csak a dolog maga.
Azt hiszem, a legnagyobb dicséret az, hogy anyukámnak is rendeltem egyet. Neki sokkal komolyabb a bőrproblémája, és ő az a típus, aki kételkedik mindenben, ami "természetes" és "alternatív". Mikor felhívott, azt mondta: "Fiam, ez a zsíros krém valami csoda." Na, akkor tudtam, hogy nem csak én képzelem bele.
Gyors Kérdések, Amiket Kérdeznének
Jó a marhazsír az arcra? Igen, mert nagyon hasonló a szerkezete az emberi bőr saját zsírjához (a sze bumhoz). Emiatt nem idegen anyagnak tekinti a bőr, és könnyen be tud szívódni, nem csak a felszínen marad.
Elzárja a pórusokat? Nekem nem. Sőt, mivel mélyen hidratál, úgy tűnik, a bőrömnek kevesebb zsírt kell termelnie önvédelemből, szóval valahogy kiegyensúlyozottabb lett. De persze, mindenki bőre más. Én nagyon érzékeny vagyok, és nálam semmi pattanás nem jött ki tőle.
Milyen illata van a lávávalányos tallow balm-nak? Ne egy boltban kapható lávávalányos testápolóra gondolj. Inkább olyan, mint frissen szárított, igazi lávávalány. Egy kicsit füves, egy kicsit földes, nagyon nyugtató. Nem édes. Nem erős. Csak ott van, finoman.
Szóval ja. Ha a bőröd télen is háborúban áll veled, és untad már a drága, csicsás krémeket, amik ígérnek mindent, akkor lehet, hogy egy tallow balm for rough skin-re van szükséged. Nem vagyok szakértő, csak egy srác, akinek végre nem viszket az arca január közepén. És ez, hidd el, sokat jelent. A radiátor meg most is kopog. Rendelnem kellene egy új üveget.
